Kids’ Lab – októbertől látogatható a kölyöklabor!

2011 október 18-án indul Magyarországon a BASF nemzetközi ismeretterjesztő programja, a „Kids’ Lab”.
A Közlekedési Múzeumban berendezett Kölyöklaborban a kisiskolások izgalmas kísérletezés során ismerkedhetnek meg a laboratóriumok és a kémia világával.

Mi az a Kids’ Lab?

Az első Kids’ Lab, azaz Kölyöklabor 1997-ben nyílt meg a BASF németországi központjában, Ludwigshafenben, mára pedig már a világ 32 országában évente mintegy 55.000 kisiskolás vehet részt a foglalkozásokon.

A hazánkba is megérkező program a legfiatalabbak számára teszi emlékezetessé az első találkozást a laboratóriummal. A kifejezetten gyerekek számára berendezett biztonságos környezetben játékos foglalkozásokon keltik fel a kisiskolások érdeklődését a kémia iránt, hogy jobban megismerhessék a tudományág izgalmas oldalát, és a későbbiekben akár ők maguk is kémikussá váljanak.

Kevésbé a szakmai ismeretek közvetítéséről, sokkal inkább annak a szemléletmódnak az átadásáról van szó, hogy hogyan is működnek a természettudományok. Ennek fontos eleme az önálló kísérletezés, így a gyerekek aktív részesei a foglalkozásoknak, ügyességüket, pontosságukat és kreativitásukat is fejleszti, hogy kis kémikusként dolgozhatnak. Kísérletezéseik eredményét egy történetbe foglalják: Dr. Buborék és barátai kíséretében kalandozhatnak a kémia világában.

Kik látogathatják a Kids’ Lab-et?

A Kölyöklabor közönsége a 6-12 éves korosztály, vagyis az 1-6. osztályos iskolások. A 45 perces foglalkozásokon egy –egy osztály vehet részt. A kísérletezés védőfelszerelésben, múzeumpedagógus irányításával zajlik.

A részvétel a a BASF Kids’ Lab foglalkozásain a múzeumi látogatással együtt ingyenes!